MiniMengely logo

Gazdit keresünkGazdit keresünk Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam

Kutya hírekKutya hírek (W)ebnapló(W)ebnapló SikertörténetekSikertörténetek Kutyatartási tanácsokKutyatartási tanácsok Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól

FórumFórum FotóalbumFotóalbum LetöltésLetöltés LinkekLinkek

Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?

Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek

Mit adományozzak?Mit adományozzak?

Számlaszám és adószám
BANK INFO:
Beneficiary Name: NOÉ ÁLLATOTTHON ALAPÍTVÁNY
BANK NAME: OTP BANK RT
Address: H-1102 Budapest, Kőrösi Csoma stny.
SWIFT: OTPVHUHB
IBAN HU66 1171 0002 2008 4606 0000 0000
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

Mi a dolga az állatvédõknek?
2014.10.14.
Mai találós kérdésünk: mi az állatvédelemben tevékenykedõk kedvenc mondata? Várjunk csak, nem jó a kérdésfeltevés, mert erre mondjuk lehetne az a válasz, hogy: „sikerült kutyát választanom, azt a félszemût kérem, a háromlábút és vinném a 12 éveset is!”

Ellenben, ha így kérdezem: mi az állatvédelemben dolgozók „kedvenc” mondata? Nos, igen, így már más a helyzet… Mindenkinek más az érzékeny pontja, de a „maguknak ez a dolguk”, „magukat ezért fizetik”, „akkor mégis minek vannak maguk” típusú mondatok számtalan változatát hallva, nehéz sokadszor is nyugodtan és higgadtan megválaszolni a kérdést.

Minden sarkítás nélkül is kijelenthetjük, hogy az ehhez hasonló megjegyzések naponta hangzanak el, akár telefonon, akár személyesen, de elég, ha csak a közösségi oldal egy-egy posztja alatt felsorakozó kommenteket átolvassuk. Sajnos gyakori a támadó felhang is, sokan lesznek csalódottak, frusztráltak, dühösek, ha nem kapják meg pontosan azt, amit elvárnak. Ha nem azt a választ kapják, amit hallani szeretnének. Nekünk pedig rosszul esik a felháborodottság, hiszen igyekszünk a maximumot nyújtani, lehetõségeink határait feszegetve.

Ez egy roppant kényes téma. De nem szabad, hogy tabu téma legyen, hiszen a konfliktusok leggyakoribb oka a tájékozatlanság, az információhiány. Bár már sokszor és sok helyen elhangzott, ezzel a kis irománnyal mégis szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet és kicsit összefoglalni azt, hogy milyen okok állnak a háttérben, amikor õszinte sajnálattal ugyan, de nemet KELL mondanunk.

Az leggyakoribb tévhit az, hogy a menhelyek fizetett állatleadó telepek. Az államilag finanszírozott és állami fenntartásban mûködõ gyepmesteri telepek feladata a területi illetékességükhöz tartozó állatok bevétele, begyûjtése. A hangsúly a feladaton van, de még õk sem bírják a mennyiséget! A kóbor állatok, a nem kívánt szaporulatok, a megunt idõsödõ, beteg kutyák és macskák olyan létszámot alkotnak, hogy ideális megoldás jelenleg nincs. Még ha magamra is vonom az istenek haragját, akkor is kijelentem: aki egy ilyen telepre leadja a saját állatát, az megérdemel jó pár álmatlan éjszakát! Lehet szépíteni, lehet szépelegni, mindig vannak kivételek és mindig vannak extrém esetek. De ne tévedjünk: a törvény szellemében ezeken a telepeken 14 nap elteltével helyhiány esetén altathatóak az állatok. És ennek megfelelõen az állatok számára kialakított helyek és körülmények nem egy ötcsillagos szálloda színvonalát tükrözik.

Bár szerencsére sok helyen tapasztalható pozitív változás, lassú átalakulás, humánusabb szemlélet, a gyepmesteri telepek mégiscsak egyenlõk a korábbi sintértelepekkel, és a sintér szónak nem véletlenül van nagyon negatív felhangja a köznyelvben. Ez egy állás, nem pedig egy hivatás. Egy szakma, nem pedig szenvedély. Mondhatjuk, hogy aki nem szereti az embereket, az ne menjen, mondjuk orvosnak. Nos, ha ez így lenne, akkor szerintem senki nem panaszkodna annyit az egészségügyi ellátásra…

Mi a helyzet akkor a menhelyekkel? Mi a különbség, egyáltalán van különbség? Van bizony! Ha már a piszkos anyagiakat említettük, akkor a leggyakorlatiasabb különbség az, hogy a menhelyek semmiféle állami támogatásban nem részesülnek! Ezzel a „magukat minek fizetik” kérdést ki is pipálhatjuk, ugyanis minket sajnos semmiért nem fizetnek, már ami az állatvédelmi tevékenységet illeti.
A menhelyeket alapítványok, nonprofit szervezetek tartják fent, akik kizárólag a civil támogatásokból finanszírozzák a tevékenységüket. Magánemberektõl, cégektõl, társszervezetektõl érkezett felajánlások járulnak hozzá a menhelyek mindennapos fenntartásához. Bárki, aki úgy dönt, hogy egy-egy konkrét mentésre, projektre áldoz, akár anyagi, akár tárgyi adomány formájában, az közvetetten részt vesz a menhely mûködési kereteinek elõteremtésében. Ha már a saját házunk táján söprögetünk, a Noé részére érkezõ támogatás legnagyobb részét az adózók által felajánlott egy százalék teszi ki. Ez sosem titok, minden évben közzétesszük a pontos számokat. A beérkezett pénz nagy összegnek tûnhet, és ha mondjuk tíz kutyát kéne belõle ellátni, akkor arra is telne, hogy miközben César Millán személyesen suttog esti mesét mindegyiküknek, még a fülüket is kipucolja saját kezûleg.

Aki járt már a Noén, vagy akár csak olvasott az állatotthonról, tudja, hogy itt közel ezer állat ellátásáról van szó. Ráadásul nem csupán kutyákról és macskákról, hanem sokféle egyéb állatról, mind különbözõ tartási igényekkel. Az összes állat rendszeres orvosi ellátásban részesül, sok állat rossz tartási körülmények közül, betegen kerül hozzánk és magas a balesetesek száma is. A Noé helyhiány miatt nem altat. Így aztán olyan feltételeket kell teremteni, hogy az állatok egy része végleges otthonra találhasson a menhelyen. Mindezt figyelembe véve talán nem is annyira nehéz elképzelni, hogy az adózók által felajánlott egy százalék az éves mûködési költségnek csupán a felét fedezi.

Bár igazán impozáns területen fekszik az Állatotthon, a befogadott állatok száma is impozáns. Ráadásul nagyon sok kutya és a gondozásunkban lévõ macskák nagy része ideiglenes befogadók otthonában várja a gazdisodást. Az elsõ és legfontosabb mindig a biztonság, a már gondozásunkban lévõ és a frissen bekerülõ állatok biztonsága, egészségvédelme, megfelelõ körülményeinek megteremtése. Ezt viszont sajnos csak és kizárólag akkor lehet megvalósítani ha, megszabjuk a korlátokat.

Mik ezek a korlátok, mik azok a tényezõk, amik megakadályozzák, hogy bármikor, bármennyi állatot azonnal fogadni tudjunk?

A legfontosabb a hely, mert akármennyire is nagy területen fekszik az állatotthon, az újszülött, még szopós kiscicákat nem tanácsos a vak lovak legelõjén szabadon engedni. A balesetes, nyílt töréssel bekerült kutyát sem igazán szoktuk a disznók között elhelyezni, az elárvult süni pedig nem biztos, hogy örülne egy polcnak a hûtõszekrényben… Viccet félretéve, a frissen bekerült állatok karanténozása egy olyan követelmény, amibõl nem engedhetünk. Egyetlen kivétel sok áldozatot vonhat maga után, hosszú idõre ellehetetlenítené a meglévõ állatok biztonságos elhelyezését is, nemhogy az újak fogadását.

Aztán bizony megint ott van a fránya pénz kérdése. Az állatorvosi ellátás, az oltások, a chip, az ivartalanítás, a betegségek, balesetek kezelése, a rehabilitáció. Aki volt már saját állattal állatorvosnál, tudja, hogy milyen összegekrõl beszélhetünk, csupán egy egészséges állat oltása esetében is.

És végül az idõ. Szintén mindig kevés van belõle. A NOÉ szerencsés helyzetben van, mert van néhány fõállású dolgozója. De sajnos ez édeskevés, az önkéntesek segítsége pedig nélkülözhetetlen. És akkor itt vissza is kanyarodnék a legelejére. Azokhoz, akik a telefonvonal, az internet másik végén rendszeresen megkapják a „maguknak ez a dolguk” dorgálást. Õk azok az önkéntesek, akiknek nem ez a dolguk.
Akiknek a „fizetségét” kutyanyálban, macskaszõrben, esetleg lócitromban mérik. És vannak olyan fanatikusok, hogy még örülnek is neki! Szívvel-lélekkel csinálják, számukra ez tényleg szenvedély, hivatás. Az állatvédelemre a szabadidejüket áldozzák, de nekik is van munkahelyük, családjuk, otthoni teendõik. Lehetnek betegek, fáradtak, amikor senki nem helyettesíti õket.

Az eddig leírtak minden állatvédõ szervezetre, menhelyre vonatkoznak. Vannak jobb és rosszabb helyzetben lévõk, csodát tenni azonban egyikük sem tud. Így mielõtt legközelebb felháborodottan leírod azt, hogy „egy csomószor telefonáltam, de senki nem segít, mégis mit kéne csinálnom???”, akkor gondold végig azt, hogy kiknek teszel szemrehányást. Az állatvédelemnek kicsiny országunkban nincs gazdája. Ez senkinek sem dolga, mégis mindannyiunk közös felelõssége. Senki nem lesz hõs attól, hogy összeszedi az elárvult kiskutyát, a kidobott kismacskát, hazaviszi, ápolja, gazdát keres neki. Ha te nem segítesz, más sem fog tudni. Ha te vagy ott éppen, neked kell segítened. Nem lehet a megoldást mindig mástól várni. A más, a menhely, az alapítvány, ha tud, segít. Ha nemet mond, annak oka van, nyomós oka. Nem leszel hõs, ha nem hagyod magára a védtelent. EMBER leszel.

A NOÉ Állatotthon MiniMenhely projektjérõl ITT olvashatsz bõvebben!

Hogyan segíthet?

Mit kell tudni az ÖNKÉNTESKEDÉSRÕL?



22 év.
Több tízezer megmentett állat.
És õk számunkra nem csak számok....




Megosztom a Facebookon