MiniMengely logo

Gazdit keresünkGazdit keresünk Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam

Kutya hírekKutya hírek (W)ebnapló(W)ebnapló SikertörténetekSikertörténetek Kutyatartási tanácsokKutyatartási tanácsok Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól

FórumFórum FotóalbumFotóalbum LetöltésLetöltés LinkekLinkek

Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?

Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek

Mit adományozzak?Mit adományozzak?

Számlaszám és adószám
BANK INFO:
Beneficiary Name: NOÉ ÁLLATOTTHON ALAPÍTVÁNY
BANK NAME: OTP BANK RT
Address: H-1102 Budapest, Kőrösi Csoma stny.
SWIFT: OTPVHUHB
IBAN HU66 1171 0002 2008 4606 0000 0000
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

Béla 10 !!! éve
2017.11.09.
10 év, mi az? Mennyit változunk, mennyi minden történik velünk? Talán több lett a szarkaláb a szemem körül, a mérleg is többet mutat alattam, de még sem mondhatom, hogy életem nagy részén túl vagyok, hogy beköszöntött az ősz.


Történt sok jó, sok rossz, de ez akkor is csak egy kis szelet az életemből. Viszont, ha lenézek őszülő barátomra, akkor pontosan tudom, hogy az ő életének nagyobb és minden bizonnyal boldogabb szakasza lassan lezárul, megállíthatatlanul közelebb kerül minden nappal kutyaéletének vége felé, ezért számára ez a 10 év, élete legjelentősebb szakasza volt. Aki nem ismeri Bélát, annak rövid emlékeztetőként: Béla 2007-ben a veszprémi sintértelepről került a Minimenhely gondozásába. Jobb mellső lába csonkolt, míg a bal oldali hosszas sikertelen küzdelem után, radiális idegbénulás következtében, olyan állapotba került, hogy azt nem tudja kiegyenesíteni. Béla hozzám került ideiglenesbe, az örökbefogadás esélye nélkül.






Közben személyisége is sokat változott, kezdetben igen vad volt, minden kutyának nekiment, akit csak meglátott, minden macskát üldözőbe vett, ebben fogyatékossága egyáltalán nem zavarta és nem igazán volt az az ölbe kutya, akire a legtöbb gazdi vágyik. Később kiderült, hogy ő nem az a kis gonosz méregzsák, akinek mutatja magát, eleinte a szintén ideiglenes kölyökkutyák iránt mutatkozott meg nagy jóindulata és játékos mivolta, majd lett egy cicánk is Mása, (mert a cicák már csak ilyenek, azok csak úgy lesznek az embernek) akit az első pillanattól pátyolgatott és igen nagy barátság alakult ki kettőjük között. Az óta más macskák is sokkal inkább őszinte rajongó érdeklődését keltik fel, most a kedvence a szomszéd brit hosszúszőrű macskája a Sanyi, sajnos rajongása nem mondható viszonzottnak.





Más kutyákkal is megbarátkozott, bár némileg muszáj is volt neki, minekután rendre jelentek meg újabb és újabb példányok nálunk, és ahogy az az embereknél is van, nem mindegyik volt a kedvére való. Néha még kedvenc cicáját is meg kellett óvnia egyiktől, másiktól, ezért aztán volt, hogy elég elfoglalt lett, de még így sem szedte szét egyiket sem. Szerencsés az, akinek vannak jó barátai, főleg, ha sorsukban osztozó hasonló kegyvesztettel hozza össze az élet, ilyen jóbarát Pedró is, aki ugyan ebben az időben került Ari barátnőmhöz. Teljesen kopasz állapotban volt, sem ránézni, sem simogatni, nem lett volna kedve szinte senkinek, Béla így is csak a jóbarátot látta már akkor is benne, igaz Pedró azóta egy jóképű kreppelt szőrű pincsivé nőte ki magát, míg Béla lábai mit sem változtak.





Párom készített neki egy rokkantkocsit, illetve többet is, mert, ahogy ő mondja a meghajtott oldalra kicsit bonyolultabb megoldást találni, így alakult, hogy lett prototípus 1, 2, majd 3 is, valamit mindig kellett változtatni. Ahogy egy sérült embernek nem tudnám megmondani, mit kell tennie, ha beleül egy ilyen eszközbe, úgy Bélát sem tudtam jó tanácsokkal ellátni, ezért neki magának kellett rájönnie, hogyan működik. Talán nem is annyira meglepő, de ez nem okozott neki problémát, sőt, annyira jó lett benne, ha a kedvenc helyünkön sétáltunk, legtöbbször nem is láttuk, otthagyott minket.




Nagyon vicces volt hallgatni az arra járó biciklisták találgatását, hogy került oda ez a kutya, egyszer egy kisgyerek azt mondta, biztos elszökött otthonról. Amikor lejtőhöz érkezett, felemelte a két hátsó lábát és attól függően, merre akart kanyarodni, arra a kerékre lépett rá, ha meg túlságosan felgyorsult, belevezette az avarba, ahol így meg lehetett állni, akár milyen meredek is volt a lejtő, de az autónál mindig megvárt minket. A legtöbb ember, akikkel összefutottunk kíváncsian érdeklődtek Béla felől, persze akadtak olyanok is, akik rosszallóan jegyezték meg, hogy mennyivel humánusabb lenne elaltatni, érdekes módon ilyent, gyermek szájából sosem hallottam, mert csak mi felnőtek gondoljuk azt, hogy ami nem tökéletes, azt jobb kidobni, megszűntetni, meg sem történté tenni. Én mióta voltam a láthatatlan kiállításon, pontosan tudom, hogy van az az élet helyezett, amiben én vagyok a fogyatékos és ők a nem látók a szuperhősök. Ezt Béla esetében is gyakran érzem így. Mindig órákkal előbb fogja tudni, hogy mikor lesz vihar, ezért be tudom még időben csukni a tetőablakot, be tudom szedni a száradó ruhát. Tudja, mikor érek haza. Mikor van be vagy kizárva a cicánk valahova, vagy mikor áll az ajtóban kedves barátja. Például, mikor a macskám behozott egy egeret, amit mindig a párom szokott elfogni és kitessékelni a lakásból, de akkor éppen ő nem volt otthon, mennyivel többre mentem Bélával, aki nem csak megfogta, de ki is tette a szűrét, mint még 2-3 okostojással, akik a szék tetejéről nézték volna ezt végig. Nyári melegben, kint szoktam aludni a teraszon, anyukám mindig mondja, hogy ő nagyon félne. Nekem eszembe se jut, mert tudom, hogy ott van Béla, aki a marhacsontot egy harapásra töri ketté és bár én bármikor benyúlhatok a szájába, hogy kivegyek egy bent szorult csontdarabot, nem szeretnék annak a helyében lenni, aki rossza szándékkal közeledik felénk, én már láttam őt szívből küzdeni, nem az a meghátráló típus, ezért inkább bíznám rá az életem, mint bárki másra. Béla köszöni szépen, ő jól van, nem szorul senkinek a szánalmára, mert szerető család veszi körül, akikre ő mindig számíthat. Vagy öt éve örökbe akarták fogadni Németországba, de akkor már nem tudtunk lemondani róla, ezért mi fogadtuk be, hiszen ő akkor már rég családtag volt. Most, hogy már nem szeljük rokkantkocsival a lejtőket, mert ebbe már egy csöppet beleöregedtünk és a séták bőven kimerülnek az utcában történő szomszédolásban és a jóbarátok is inkább jönnek házhoz, minthogy mi menjünk, más elfoglaltságokat részesítünk előnyben. Szeret autóval elmenni a gazdival, mert az ő autójában mindig van hely, egy bőségesen a szőrét hullató kutyának, lehet az a bolt, valamelyik rokon, vagy akár az állatorvos, mert mindenkinek egyformán tud örülni, mindenki szereti és ismeri Bélát és mindenhol kap valami finomságot, vagy valami annál is jobbat, simogatást.





A kultúra is egyre közelebb áll a szívéhez, szereti, ha felolvasok neki, ilyenkor mellém heveredik, néha nagyon figyel, van, hogy egy kicsit belealszik, attól függ milyen a történet például a Demény, most én ugatok-t végig érdeklődve figyelte, de Kemény János válogatott novellái nem kötik le annyira, talán túl sok a jellemrajz bennük. Örömmel fogadunk ajánlásokat, mit olvassunk legközelebb. Már kint sem szeret annyit lenni, mint régen, azért még jó a hűs selyemakác árnyékában hemperegni a frissen vágott fűben, onnan figyelni az utca eseményeit, vagy a madáridtatónál zajló ricsajos történéseket, ehhez Mása is szívesen társul. Hidegebb időben azért jobb bent, este meg jobb az ágyban, ott is inkább a takaró alatt, hát így van az amikor öregszünk. És hogy én mit szeretek a legjobban benne? Talán azt, hogy ő pontosan ugyan azt az embert látja bennem, aki 10 éve is voltam, mert neki mindegy, mennyi a szarkaláb a szemem körül, vagy mit mutat alattam a mérleg, neki én vagyok a gazdi, a jóbarát az igazi társ, aki ha csak befordul az utcába, máris boldogabb tőle az élet, és bevallom jó érzés ezzel a tudattal élni.
Üdvözlettel
Ági & Béla






Megosztom a Facebookon